Az anime (アニメ, ejtése [anime], az „animation” szó rövidüléséből) a rajzfilm általános elnevezése Japánban, a szigetországon kívül a japán stílusú rajzfilmek összefoglaló neve. A műfaj eredeti hazájában több korosztályt is megcéloz, és az élőszereplős filmekhez hasonlóan készülnek az idősebbek számára is például romantikus, komikus, akció- és drámaanimék is.
Az anime kialakította sajátságos kifejező eszközkészletét. Nem minden anime él ezekkel az effektekkel, de ha igen, akkor általában ugyanazt értik alatta:
-
Állóképek használata: a jelenet dinamizmusát, drámaiságát fokozza, akár a lassított felvétel az élőszereplős filmeken. A kép kimerevítésével az hangsúlyosabbá, jelentőségteljesebbé válik, mintegy beleég a néző emlékezetébe.
-
Sebességvonalak: többnyire az állóképek mögött, a háttér helyén láthatók. A mozgás gyorsaságát az amerikai képregények is gyakran vonalakkal jelzik – az animében ilyenkor a háttér helyét teljesen a sebességvonalak veszik át.
-
Szemek: jó és gonosz szereplők közötti megkülönböztetésre is használják, a gonoszoknak általában keskeny szemük van.
-
Izzadságcsepp: a vígjátékok leggyakoribb eleme. Ha valaki nagyon „lefárad”, vagy kínos helyzetbe keveredik, a feje mellett és felett jelenik meg egy hatalmas csepp. Ez többnyire társul a megfelelő fáradt, vagy döbbent arckifejezéssel, de működik háttal álló, vagy meglepetését titkolni akaró szereplővel is.
-
Super Deformed (SD) vagy más néven Chibi: egy-egy viccesebb jelenetnél fordul elő, hogy a szereplő hirtelen átalakul saját maga kicsinyített, gyerekes formájába, és úgy beszél vagy tesz valamit. Ez az alak fokozza a komikus helyzetet, a szereplő viselkedését, tettét a külalakjára is kivetíti.
-
Egyéb gesztusok, jellemző arcok és formák: ilyen a tarkóra tett kézzel való kínos nevetgélés, vagy az idegesség esetén a homlokon megjelenő kereszt alakú, lüktető ér. Ezek általában a hagyományos japán ábrázolásból, illetve a hagyományos színjátszás gesztusai közül alakultak ki és terjedtek el.
Az anime sajátos formája a mangához képest kissé késleltetve, a második világháborút követő zaklatott lelki világú Japánban alakult ki. Például számos műben megfigyelhető az atombombagombafelhője. Egyik ilyen az Akira, mely a 80-as évek egyik nagy anime disztópiája, amikorra a feszült társadalmi helyzet bizonyos alkotókból fokozott borúlátást váltott ki. Sokszor jellemző a sötét jövőkép, ami jól kifejezi, hogy milyen mélyen benne él a japán társadalomban a nukleáriscsapás okozta sokk. Más rajzfilmek közvetlenül a bombatámadásokat dolgozzák fel történelmi valószerűséggel, példaképp említhető a Hadasi no Gen (はだしのゲン Mezítlábas Gen).
Oszamu Tedzuka tekinthető a műfaj egyik atyjának, akinek első fekete-fehér képregényei a megszólalásig hasonlítanak az 1930–1940-es évek amerikai rajzstílusára. Ezeket a jegyeket animációs filmjeiben is átültette, amikben Oszamu egy nagyon vizuális forma létrehozásával kísérletezett. A japán animátorok tulajdonképpen a képregény rajzolási stílusát vitték át az animációs filmekbe. A nagyon alacsony költségvetésegészen egyedi animációs stílus kifejlesztését eredményezte, ahol olyan hatáselemeket alkalmaznak, amelyek szinte észrevétlenül kevés rajzolást igényelnek. Így a mozgás illúzióját, annak elképzelhetetlenné nagyításával ábrázolják: a szereplő szinte mozdulatlan, miközben körülötte egy elmosódott háttér kavarog eszeveszetten. Lassításokat alkalmaznak, vagy hatalmas állókép pásztázásával fejezik ki a drámaiságot, a csend és mozdulatlanság által. Eközben Amerikában a valóságot egyre precízebben visszaadó animációs színvonalat céloztak meg. Így Japánban egy új ábrázolás és látásmód, egy új stílus született.
A japán animáció rajzstílusa a japán képregényművészetből vezethető le: a manga, mint rajzstílus a hagyományos japán fametszetekre éstekercsekre rajzolt történetek és kompozíciók stílusát (a sajátosságok nagy részét innen származtathatjuk), valamint az akkori amerikai képregénystílust ötvözte.
Forrás: Wikipédia
|